Tisztelt Szülők, Érdeklődők!

Andris fiam két hete már nagyfiú, óvodába jár. Sajnos nem lelkesedik az óvoda miatt, és ennek a legfőbb oka, hogy nem akar ott aludni. Igazán nem alszik akkor sem, ha ott marad, mivel nem tud elaludni. Ennek az lehet az oka, hogy már otthon sem alszik gyakran napközben, és ha alszik is, akkor is cumit használ elalváshoz. Két napja elvettük tőle a cumit, most már anélkül alszik el esténként (még hiányzik neki). Az óvónő azt javasolta, hogy ha nem akar ott aludni, akkor a feleségem vigye haza ebéd után (a párom otthon van a kisebb fiunkkal). Sajnos nem érzi elég fittnek magát arra, hogy mind a két gyerekkel otthon legyen huzamosabb ideig.

Tanácsát szeretném kérni 12 éves, Dávid nevű kisfiammal kapcsolatban. Dávidot 17 éves koromban szültem. Édesapjával a kényszerházasságunk hamar zátonyra futott, a kisfiam 11 hónapos volt, mikor elváltunk. Dávidot 2 éves korától 10 éves koráig a szüleim nevelték. Hetente, de maximum kéthetente hétvégenként látogattam, óvodai, iskolai szünetekben igyekeztem megoldani, hogy minél több napot együtt tölthessünk. Szerencsére az életem pár éve jóra fordult,

Kisfiam 13 éves és szerelmes. Ezzel nem is lenne semmi gond, de igazán nem tudom hogy viszonyuljak hozzá. Nem akar róla beszélni, 1-2 dolgot sikerült megtudnom csupán, nem szeretném ráerőltetni a kérdéseimet. Annyit tudok, hogy kézen fogva járnak az utcán, a kislány még csak 12 éves. Szerintem ez kicsit korai még, de nem akarom tiltani sem. A gyermekem egyébként egy jóravaló, kedves, tisztelettudó gyerek, és ami számomra nagyon fontos: őszinte.

Egy 26 hónapos kislány édesanyja vagyok, és nagyon elkeseredett. Van már egy nagyobb lányom, aki 13 éves, tehát már rendelkezem némi tapasztalattal, és úgy gondolom, a kisebb gyermekem elég labilis érzelmileg. Ragaszkodó, és már szinte uralkodó – vagy csak a helyzetet ismerete fel, hogy anya azonnal ugrik.

A mai napon az RTL Klub műsorában kísértem nagy figyelemmel a szeparációs szorongásról való nyilatkozatát, próbáltam telefonon elérni is Önöket a műsorban, de biztos vagyok benne, hogy nem én voltam az egyedüli, így a neten Ön után kerestem. Nekem a következő lenne a problémám, félelmem, de lehet, csak túlzott aggódás... (legalábbis a körülöttem lévő személyek tartják annak). 36 éves anyuka vagyok, és van egy kisfiam, aki jövő héten tölti a 10. hónapját. Én úgy vettem észre, hogy a kettőnk esetében nem igazán működik vagy él ez a bizonyos szeparációs félelem…

Szeretném a segítségét kérni a 3,5 éves Krisztián nevű kisfiammal kapcsolatban. Már 1,5 éves kora óta esténként lefekvés után 2-3 órával, időnként (havonta egyszer, vagy van, hogy ritkábban) felsír, és elkezd ordítani, össze-vissza beszél, nem ismer meg, olyan, mintha még aludna, de nyitva van a szeme.

Szeretném a tanácsát kérni abban, hogy miként készít fel egy 5 éves kisgyermeket a soha nem látott édesapja látogatásara. Kislányom édesapja Japánban él, a kislányom még soha nem találkozott vele, azt tudja, hogy messze él. Hamarosan eljön látogatóba az édesapja egy hétre, aztán talán egy év múlva jön megint. Milyen hatással lehet ez a látogatás a kislányomra, pozitív vagy negatív? Ha egy par jó tanácsot tudna nekem adni, hogy hogyan beszeljek neki a látogatásról, nagy segítség lenne.